Andrew Sullivan: Problémám a "keresztény" kifejezéssel

Egy hívő, aki különbséget tesz hit és politikai ténykedés között

Megjelent a TIME 2006 május 15-i számában. Fordította: Szemerédi Tibor

 

Ön olyan keresztény, aki a vallásos jobboldal által nem érzi képviselve magát? Ismerem ezt az érzést. Ha a hit kérdéseit politikai fundamentalisták és társadalmi konzervatívok veszik birtokukba, akkor sokan mások azt kezdik érezni, hogy elvették tőlük vallásukat.

Nagy számban vannak olyan keresztények, akiket a keresztény jobboldal nem képvisel. Vannak bibliás protestánsok, akik mélyen hiszik, hogy a kereszténységnek nem szabad túl közel kerülnie a kormányzás korrumpáló hatalmi köréhez. Vannak laikus katolikusok, akik, bár személyesen meggyőződéses hívők, társadalmilag szabadelvűek olyan kérdésekben, mint fogamzásgátlás, homoszexuálisak jogai, női egyenjogúság, és sokvallású társadalom. Vannak nagyon ortodox hívők, akik ennek ellenére tiszteletben tartják mások szabadságát és lelkiismeretét mint keresztény alapfelfogásuk egyik részét. Nem okoz problémát számukra ateista, vagy homoszexuális pár, vagy egyedülélő anya, vagy más olyan emberek mellett élni, akiknek életfelfogása teljesen idegen számukra - és tiszteletben tartani szomszédjuk választását. Nem fenyegeti hitüket. Sok esetben az ellentét hozzásegítí őket saját hitük jobb megértéséhez.

És vannak olyanok, akik egyszerűen hisznek abban, hogy Isten tévedő, korlátolt emberi értelmünk és lelkünk számára kiismerhetetlen. Ha Isten végsősoron kiismerhetetlen, akkor hogyan lehetünk olyan biztosak abban, hogy mi az Isten valódi álláspontja mondjuk Terri Sciavo sorsáról? Vagy a fogamzásgátlás erkölcsösségéről? Vagy a nő szerepéről? Vagy homoszexuális párok szerelméről? Egyébként is a hit sokunk számára kétellyel átszőtt, kétellyel, mely megerősítheti a hitet, távlatot és árnyaltságot ad. A kétely nagy alázatot jelent Istennel szemben, és óriási önmegtartóztatást abban, hogy bárki meggyőződése polgári törvény által bárkire rá legyen erőszakolva.

Mondhatom azt, hogy az USA-ban élő keresztények egyértelmű többsége ezen táborok valamelyikéhez tartozik. És mégis a "hívő emberek" kifejezést olyanok sajátították ki, akik számára a kereszténység csak egy politikai párttal, a Republikánus Párttal összeegyeztethető, és akik azt hiszik, hogy vallási doktrínáiknak kellene meghatározni a nyilvános politikai elveket mindenki számára. "A választás a két oldal között megtörtént," mondta Tom DeLay nemrégiben híveinek, "és az emberiség jövője van a mérleg serpenyőjében. Az erkölcs ellenségei menetelhetnek ugyan, de nem győztek, és ha Krisztusba helyezzük bizalmunkat, soha nem is fognak."
Krisztus tehát konzervatív republikánus?

Rush Limbaugh nemrégiben a demokratákat "halál-párt"-nak nevezte, mert sok demokrata nézete szerint az olyan erkölcsi döntéseket, mint az első harmados magzatelhajtást, az egyénekre kellene bízni, és nem a zsarukra. Ann Coulter a tőle megszokott finomsággal politikai ellenfeleit egyszerűen "istentelenek "-nek nevezi, ez új könyvének a címe. És a legnagyobbrészt nem-vallásos media bevette a csalétket. A "keresztény" szavazat lett a zsurnalizmusban a republikánus bázis rövidítése.

Mit lehet tenni ez ellen? Úgy vélem, a legrosszabb válasz olyasvalaminek a létrehozása lenne, amit "vallásos balodal"-nak hívnak. Sokan közülünk, akik keresztények vagyunk, és nem támogatjuk a vallásos jobboldalt, nem vagyunk baloldaliak sem. Valójában ellenezzük az evangélium politikummá tételét bármely párt, legyen az demokrata vagy republikánus, vagy akár fekete, akár fehér egyházak követői által. "Az én országom nem e világról való" hangsúlyozta Jézus.
Mi az, amit mi ebből nem értünk?

Hadd mondjam tehát azt, hogy míg mi visszavesszük a "keresztény" szót, helyette adunk a vallásos jobboldalnak egy másik jelzőt: keresztényies. Így tekintve a kereszténység egyszerűen a hit. Keresztényiesség egy ideológia, politika, egy izmus. A különbségtétel keresztény és keresztényies közt visszhangozza a különbségtételt, amit mohamedán, és iszlámista között teszünk. Mohamedánok azok, akik az iszlám hit követői. Iszlámisták azok, akik úgy akarják használni az iszlám hitet, mint politikai erőt, egybe akarják mosni az államot és az egyházat. Nem minden iszlámista erőszakos. Csak alig néhányan terroristák. És szeretném aláhúzni, hogy a keresztényies kifejezés egyáltalán nem arra hivatott, hogy megbélyegezze az embereket a vallásos jobboldalon, mint az erőszak előnyben részesítőit. Mindössze arra a nézetre vonatkozik a keresztényies kifejezés, mely szerint a vallásos hit olyan lényeges, hogy azt pontos politikai programba kell foglalni. Hiedelem, hogy a vallás diktálja a politikát, és a politikának kell diktálnia a törvényt mindenkinek, kereszténynek és nem-kereszténynek egyaránt.

Ez az, amivel nem értek egyet, és mint keresztény nem értek ezzel egyet. Nem értek egyet az őszinte, személyes hit politikai beszennyezésével. És különösen nem értek egyet azzal az érvvel, hogy csak egy párt képviseli Istent, és a másik nem. Nem értek egyet azzal, hogy a hitemet kisajátítják és felhasználják olyan emberek, akiknek politikai nézeteit nem osztom, és akiknek intoleranciáját elutasítom. A keresztény szó nem egy politikai párt tulajdona. Itt az ideje, hogy a hívők csendes többsége újra birtokába vegye.