A családi értékrend néhány aspektusa a Magyar Katolikus Püspöki Kar Boldogabb családokért körlevele kapcsán
A rendszerelmélet, amelyet mostanában gyakran nevezünk a komplex rendszerek tudományának, széles körben használt paradigma a társadalomtudományok körében. Fejlődő tudomány, ismeretelméleti filozófia, amely alkalmazható bármely - állandó paraméterekkel bíró, és egymással kölcsönös kapcsolatban lévő részekből álló - komplex entitásra. A részek, azaz a rendszer elemei, együttműködnek, interakcióban, kapcsolatban állnak valamely séma fenntartása és bizonyos funkciók kielégítése érdekében.
Ebben az értelemben a rendszer fogalma már az antik világban és a középkorban is használatos volt, s metaforaként is mind gyakrabban fordult elő a különböző, főképpen az élettel foglalkozó tudományokban. A szervezetet például komplex rendszernek, társadalomnak (organizmusnak) tekintették. Az Arisztotelész és Platón által indítványozott, majd Ágoston és Campanella által elfogadott, úgy nevezett organikus szemlélet a társadalom modelljének az organizmust tekinti a társadalomelmélet történetében.[1]
A rendszerszemléletet a különböző mérvű komplexitás megismerése, megértése érdekében is alkalmazzuk. Így az élő szervezet vagy egyes részei is (pl. keringés, vese, fül stb.) rendszernek tekinthetők. Metaforikus használata azt is jelenti, hogy a rendszernek nevezett különböző dolgok között alapvető hasonlóságok, közös jellegzetességek vannak, ezt nevezzük izomorfiának, azonos, ismétlődő mintázatnak.
A rendszerszemléletű megközelítés a kibernetika megjelenésével és Ludwig von Bertalanffy nyitott rendszerek modelljével kristályosodott ki, vált elterjedtté. Ez a két teória lehetővé tette a "rendszer" fogalom tudományos használatát, és hozzájárult rendszerelmélet ismeretelméleti relevanciájának felismeréséhez. Az izomorfizmus elve alapján a rendszerek közötti azonosságok és a hasonló működési minták ily módon szisztematikusan kutathatóvá váltak. A tudományos gondolkodás hagyományos módja, az úgy nevezett kauzális vagy másképpen analitikus megközelítés mellett olyan új szemléletet képvisel, amelyet gyakorlatilag minden tudományban és a kutatás minden szintjén használni lehet.
Amikor megkíséreljük meghatározni a "családi rendszert", akkor egy olyan csoportról beszélünk, amelynek tagjai (1) befolyással vannak egymásra, (2) amelynek tagjai magukat mint csoportot egy családnak tartják, és (3) akik valamilyen aspektusból koherenciát mutatnak, például hasonló az identitás tudattal, értékrendszerrel, hittel vagy meggyőződésekkel rendelkeznek.
A család mint rendszer meghatározása különféle dolgokra vonatkozhat:
- a nukleáris családra, amely a szülőkből, és a gyerekekből áll,
- a kiterjedt családra, amely több generációt is felölel,
- törzsi és rokonsági csoportokra,
- baráti és vallási közösségekre.
Természetesen nagyon sokféle tényező befolyásolja a család definícióját - a kultúra, a vallás, a gazdaság és a politika. A definíciók változnak az idők folyamán, illetve a változó körülmények hatására. Tehát a család mint intézmény változik időben, térben, azaz kontextusában, miközben arra törekszik, hogy értékeit megőrizve ugyanaz a család maradhasson. Ez nem teleologikus irányt jelent, hanem a rendszerparadigma mint értelmező modell alkalmazását a társadalom legkisebb sejtje, a család konstruktumának megértéséhez.
Illusztráljuk ezt egy példán. Az erdélyi keresztény Nagy házaspár nem sokkal házasságkötésük után Magyarországra emigrált. Fiúgyermeküket már itt Magyarországon, az akkori magyar kultúra közegében nevelték fel. Erdély azon részén, ahonnan származnak bevett szokás, hogy a családtagok a kiterjedt család legöregebb férfi tagját - beleértve a nagybácsikat és az unokatestvéreket is- - mindig megkérdezik, mielőtt az élet fontos eseményeiről hoznának döntést. A család fiatalabb tagjaitól elvárják, hogy szüleik tanácsát még akkor is megfogadják, amikor már nekik is meg van a saját családjuk. A Magyarországon töltött húsz év alatt a Nagy házaspár elhagyta ezeket a tradíciókat. Felnőtt fiúgyermekük gazdaságilag már független, és ez a körülmény csökkenti a szülők befolyását. A szülők azonban továbbra is adnak tanácsot, és néha sértésnek érzik, ha fiuk nem fogadja meg. Mivel nincs lehetőség kikérni a család öregjének tanácsát, így férj és feleség általában egyedül dönt fontos ügyekben. Nincs körülöttük a kiterjedt család, amelynek tagjaival együtt megünnepeljék a születést, házasságot, megosszák a gyászt, részesüljenek a közös rituálékból. Vallási közösségük azonban nagyon szoros és ez adja meg nekik a kulturális tradíciók megőrzéséhez szükséges támogatást. A fiú családfogalma sokkal szűkebb, mint a szülőké, hiszen számára kizárólag a szülők, és egy nagyszülő alkotja a családot.
A példa mutatja, hogy a családról alkotott definíciónk egy bizonyos családon belül is változhat az idő múlásával.
A legutóbbi időben Európában és Magyarországon is jelentős demográfiai változások történtek, amelyek megváltoztatták a családról alkotott fogalmainkat. A Magyar Katolikus Püspöki Kar körlevele is felsorolja ezeket a tényezőket:
- a válás illetve a különélések számának növekedése,
- a migráció fokának változásai,
- az egyszülős családok számának jelentős növekedése,
- a házasságon kívül született gyermekek számának növekedése,
- magasabb munkanélküliségi arány,
- a családi vállalkozások megjelenése majd csökkenése,
- a gyermek nélküli családok számának növekedése,
- az örökbefogadások, a mesterséges megtermékenyítések, és a donorral történő megtermékenyítések számának növekedése.
Amikor a családról, mint rendszerről gondolkodunk, néhány közös, karakterisztikus jegyet meg kell említenünk:
- a családtagok kölcsönösen hatnak egymásra (például amikor a család egyik tagja dühös, ez más tagokban esetleg ijedelmet kelthet);
- minden egyes személy cselekedete valamilyen módon a többiekéhez kapcsolódik (például amikor anya és lánya veszekszenek, ez a fiútestvért esetleg kedvességre és segítőkészségre indítja, hogy ily módon segítsen elsimítani a konfliktust);
- a cirkularitás, vagy más néven körkörösség elve, valamint az ismétlődő minták (izomorfiák) jelen vannak mind a viselkedésben, mind pedig a kapcsolatokban (például egy visszahúzódó férj kiválthatja a feleségéből, hogy egyre követelőzőbb legyen, ami viszont azt eredményezheti, hogy a férj még visszahúzódóbbá válik, erre a feleség válaszolhat még követelőzőbb viselkedéssel, és így tovább);
- a család tagjainak hasonló az identitástudata és meggyőződése (például a családon belül az a meggyőződés, hogy ez a család, hívő, törvénytisztelő, szereti a sportot stb.; ez a "mi tudat" jelenti a "mi családunkat", amelyhez kapcsolódhatnak a családi legendák és mítoszok);
- a családi rendszerhez tartoznak a szerepek, a szabályok és az organizációs struktúrák (például egy családban az adott szabályok a gyerekek lefekvési idejére, az asztali viselkedésére vonatkozhatnak, vagy például arra, hogy egy bizonyos családtagnak békéltető szerepet tulajdonítanak; nagyon fontosak lehetnek a rítusok, családi rituálék, melyek sajnos sok családban megkoptak, vagy hiányoznak).
A kibernetika kifejezés a saját magukat szabályozó gépekre vonatkozik. Alappélda erre a termosztáttal szabályozott központi fűtés rendszer, amely, amikor a szoba hőmérséklete elér egy bizonyos hőfokot, automatikusan kikapcsol, illetve bekapcsol, amikor a hőmérséklet ez alá az érték alá süllyed. A gép, hogy funkcióját betöltse, saját magát szabályozza. A változás csak azért történik, hogy a status quo, az equlibrium, az úgy nevezett. homeosztázis megmaradjon. 1950-1960 között amerikai kutatók, Gregory Bateson, Don Jackson - és tegyük hozzá, részben Margaret Mead - nevéhez kötődik a kibernetikus rendszerek elveinek alkalmazása a családra, közösségekre, mint élő-nyílt rendszerekre.
A családterápia kezdeti éveiben többek között azon volt a hangsúly, hogy a családok hogyan tartják fenn egyensúlyi állapotukat. Később a kutatások egyre inkább arra irányultak - és a terápiás tapasztalatok is ezt erősítették meg -, hogy a családok adaptációját és változását vizsgáljuk: miként képesek egységként megőrizni magukat, identitásukat. Végül napjainkban inkább az érdekel minket, kutatókat, hogy ez a mikroközösség hogyan létezik más rendszerek kontextusában, mint például a szűkebb környezet és a társadalom, valamint utóbbiak visszahatása a családra.
A személy, egy család, és a társas rendszerek kölcsönhatásának megértéséhez elképzelhetünk egy modellábrát.[2] Az ábra koncentrikus köröket mutat, amelynek legbelsőbb köre reprezentálja a személyt, akit index személynek nevezünk. Körülötte helyezkednek el a magcsalád, a távolabbi rokonokból álló család, valamint - a külső körökön - további komplex rendszerek (más fontos személyek, iskola, munkahely, egyház, azután, orvosok, tanárok, ügyvédek, majd azután a média, a politika, gazdaság stb.).
Ha egy személy viselkedését, élményeit szeretnénk megérteni, úgy ismernünk kell azokat a szabályokat, a kölcsönhatások törvényszerűségeit (interakcionális mintákat), amelyek e rendszereken keresztül és által hatnak. Viselkedésváltozás (például a család értékrendje ellenére a kamasz gyerek valamely szektához csapódik), destabilizálhatja, majd egy új egyensúlyi állapotba hozhatja a rendszert, és ez akkor állandósulhat, ha az eggyel nagyobb, tágabb rendszerben is megjelenik az adott viselkedésre vonatkozó, azzal összefüggő rendszerszabály változás (például a szektát a tágabb rendszerben hivatalosan elfogadják, "bejegyzik"). A változás stabilizálhatja, homeosztatikus egyensúlyba hozhatja a rendszereket. Ha a családtagok közötti kommunikációban történik változás, akkor az egyén viselkedése is megváltozik. Például a gyermeknél tapasztalt viselkedés változik, ha szülei közötti kommunikáció változik. A körkörösség elve alapján egyik hat a másikra. A mi példánkban, a szektába járás befolyásolja a szülők viszonyát is. A több rendszeren keresztül ható változást - ilyen például a gyermekgondozási díj ismételt bevezetése (külső kör, politika, gazdaság, népjólét, média) -, tehát a tágabb kontextus ismerete nélkül nem tudjuk megérteni a családok és egyes tagjaik viselkedését, értékorientációját.
Többek között ezért tartom nagyon fontosnak és hasznosnak az MKPK körlevelét, amely hatásában több rendszert érint, még ha mint a családokkal foglalkozó, keresztény értékeket valló szakember nem is értek egyet minden, a körlevélben megfogalmazott állításával.
A család egyik fontos funkciója az, hogy tagjai elvárásait ki tudja elégíteni. Vegyünk egy olyan családot, amelyben van egy újszülött csecsemő, egy mozgássérült gyerek, egy kamasz, egy munkájával túlterhelt anya, egy apa, aki szeret zenét hallgatni, és egy nagymama, aki állandó törődést igényel. Evidens, hogy mindezt összeegyeztetni nem kis feladat, és hogy képtelenség mindenkinek az igényeit mindig egyformán figyelembe venni. A családok persze nem elszigeteltségben léteznek, és bizonyos szükségleteket ki tudnak elégíteni olyan más intézmények is, mint például az iskolák, vagy a kórházak.
A családnak tulajdonított feladatokat tehát sok minden befolyásolja. Az egyén és a többi családtag gyakran ellentmondó igényei, az adott kontextus, amelyben a család él, a gyermeknevelés jelenlegi irányzatai és az éppen aktuális elgondolás, hogy mi testesít meg egy "jó családot". Természetesen nem lehet mindezeket a követelményeket mindig egyszerre teljesíteni. Olyan szituáció is előfordulhat, hogy a szociális elvárások ellentétesek a kulturális elvárásokkal, vagy hogy a két szülő különféleképpen vélekedik arról, hogy milyennek kell lennie egy jól működő családnak.
Arra a kérdésre, hogy milyen a jó, a normális család, nehéz egyértelmű választ adni, hiszen például azoknak a feladatoknak a tükrében, amelyekkel nap mint nap szembe nézünk, nehéz mindenkinek a megelégedésére megszervezni a család életét. Éppen ezért érdemes egy adott családot mindig abból a szempontból vizsgálni, hogy vajon az adott feladatban sikeres-e, hatékony-e? A "normális" kifejezés a jó működésre utal, és nem etikai fogalom, és mint ilyen a "hibás" - nem pedig a "rossz" - ellentétjeként asszociálódik.
Sokfajta család van természetesen. Egy olyan család, ahol nagyon kicsi gyermekek vannak nagyon különbözik attól, ahol a gyermekek már felnőttek. Egy olyan család, amely mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozik, különbözik például egy munkáscsaládtól. Összevetésük a funkcionalista szemléleten keresztül lehetséges. A funkcionalista szemlélet egyik modellje a családi életciklus modell, amelyre itt nincs lehetőség kitérni.
A Boldogabb Családokért körlevélnek néhány - önkényesen - kiválasztott példájára térnék ki, amelyekben az analitikus, ok-okozati megközelítés mód helyett az értékközvetítés funkcionalista alkalmazása volna szerencsésebb és tudományosan hatékonyabb.
A 27. pontban a körlevél az értékvesztésről ír, olyan értékek társadalmi szabályozó szerepének csökkenéséről, mint megbízhatóság, hűség, szolidaritás, tisztességesen végzett munka. Mint magánember és mint szakember is egyetértek ezen analitikus, okozati állítással. Véleményem szerint, ahhoz azonban hogy ezen értékek szerepének változása történhessen azoknak a folyamatoknak a megértése szükséges, amely mintaként követhetők, és amelyek szerepe, funkciója az adott közösségben, a család szempontjából válik világossá. Tehát azt szükséges előbb megérteni, hogy hogyan funkcionál, "működik" egy olyan család, ahol ezen értékek öröklődnek és fennmaradnak, illetve hogyan történik az, hogy ezen értékek helyébe más értékrend kerül, és e történésnek mi a funkciója.
29. pontban a családon kívüli intézmények érték és tudásközvetítő szerepéről olvashatunk. A valódi emberi értékek és a "hamis elgondolások és viselkedésminták" közötti különbségekre utal a körlevél. Véleményem szerint a család változatlanul a legfontosabb értékközvetítő sejtje a társadalmunknak. Az "igaz" és "hamis" értékek a szülők szűrőjén keresztül közvetítődik a gyerek felé, miközben a szülőket is megváltoztathatja. "Hamis" viselkedésmintákat is csak úgy lehet megváltoztatni, ha megértjük az adott viselkedés -viselkedés minta - szerepét, funkcióját az adott családban, az adott kultúrkörben és a közösségekben. (vö. a fent leírt modell ábrát).
31. pont - "A családi élet átalakulása nem pusztán tükrözi a társadalmi változásokat, hanem... okozza is azokat." A rendszerelméleti megközelítés szerint a két folyamat - a társadalom és a család változása kölcsönösek, és nem az egyik okozza a másikat. A 32. pontban a házasodási kedv csökkenéséről, és többek között arról olvashatunk, hogy "a keresztény értékrendet vagy akár a hagyományok által kialakított normákat kevesebben fogadják el, mint korábban". Önmagában az állítás természetesen igaz, de a funkcionalizmus szempontjából többet mondana annak megértése, hogy ez a jelenség, mint folyamat, történés, pl. hogyan befolyásolhatja az egyházat, amely maga is részese e jelenségnek. Milyen változások szükségesek annak megértéséhez, hogy a folyamatot, miként a folyó áramlását szabályozni, befolyásolni tudjuk?
Nem értek egyet azzal a 33. pontban szereplő állítással, hogy "a családi érzelmi háttér idézi elő a korai szexualitást, a gyakori partnerváltást, az abortuszt". Ez analitikus, oksági kontextusban sem állja meg a helyét.
A néhány önkényesen kiragadott példa zárásaként hadd idézzem a körlevél egy olyan definícióját, amely a funkcionalista szemlélet nyilvánul meg.
"...a család nem pusztán jogi, szociális és gazdasági egység, hanem olyan kulturális, etikai, szociális, szellemi és vallási értékeket hordoz, amelyek nélkülözhetetlenek a társadalom jólétéhez és fejlődéséhez." (151.)
A családi értékrend- modellek egyik alternatívája, hogy a "jó-rossz", "normális-abnormális" stb. dualista megközelítések helyett funkcionalista szemlélettel a családra mint jól működő, alkalmazkodó rendszerre épít. Azokra az erőforrásokra, amelyek minden családban megtalálhatók, és amelyek az igaz emberi, a létezésünkből fakadó kapcsolatainkból táplálkoznak. Abból a buberi dialógusból építkezhet ez, amely hatékonyan közvetít minden egyetemes értékrendet, és ebben mások mellett első helyen a keresztény értékrend is állhat.
A család rendszerszemléleti megközelítése tehát egyfajta dekonstrukció, azaz újraértelmezés, újrafogalmazás. Ezt, nemcsak mint családterápiás szakember, hanem mint családtag is átélem a mindennapokban.
Ideje újra feleleveníteni a család, a házasság spirituális dimenzióját, keresni az erőforrásokat, melyek kapcsolatainkban rejtőznek, ápolni az egyetemes értékeket-, mint elfogadás, szeretet, a másság toleranciája, megbocsátás, türelem stb. Ez a keresztény kultúra és a családszemlélet közös, gazdag erőforrása.
Az istenhívő Jung írja: "mert amelyik fának magasra nő a koronája, annak a gyökerei is mélyen lenyúlnak a földbe. Pedig a fa értelme sem nem a gyökérzet, sem nem a büszke lombkorona, hanem a közöttük keringő életnedv".[3]
Jegyzetek
[1] B. Buda - T. Kurimay, The Development of Systems Theory Its Relationship
to Other Paradigms, in T. Kurimay - J. Lask - R. Dallos - Zs. Etenyi (eds.),
Distance Education for Family Therapy. Counselling and Supervision, European
Training Foundation - JGYTF, hely 1999. [vissza]
[2] Vö. Kurimay T., A családterápia kihívásai a XXI. század küszöbén. Bevezető
és áttekintő tanulmány a családterápia professzionalizációjáról Magyarországon
és alkalmazásának új irányvonalairól, Psychiatria Hungarica, 1999 Családterápiák
és határterületei. (Psychiatria Hungarica, 14,(6):631-643) [vissza]
[3] C. G. Jung, Beszélgetések és interjúk, Kossuth, Budapest, 1999. [vissza]